Bemutatkozás

Főoldal /  Bemutatkozás

Az S-System Service Védelmi és Biztonsági Kft. egy dinamikusan fejlődő, innovatív társaság, melyet magyar tulajdonosok alapítottak 2006-ban. Megalapítása óta megteremtette a megbízhatóságot, megalapozta szakmai tudását és ismertté tette nevét az egész országban, melynek tulajdonosai már a cég alapítása előtt is jelen voltak a vagyonvédelmi szférában, így jelentős tapasztalattal, háttérrel biztosították a vállalkozás dinamikus növekedését.  Országunknak szinte nincs olyan régiója, megyéje, ahol ne lenne szolgáltatásainkkal összefüggésben lévő érdekeltségünk.

A folyamatos fejlesztéseknek és innovatív megoldásainknak köszönhetően, szem előtt tartva ügyfeleink elégedettségét, egyre több megbízóval állunk szerződéses munkakapcsolatban. A dinamikus növekedésnek köszönhetően az értékesítésünk nettó árbevétele pedig megközelíti a 4 milliárd forintot. Tevékenységünk 90%-át humánerős személy- és vagyonvédelem teszi ki. Tevékenységünket a vonatkozó törvényi előírásoknak és feltételeknek megfelelő képzettséggel és szükséges gyakorlattal rendelkező munkatársakkal végezzük.

Szolgáltatásaink magas színvonalú teljesítését garantálja, hogy 2007. óta rendelkezünk a MSZ EN ISO 9001:2015 szabvány alapján működtetett minőségbiztosítási rendszerrel és MSZ EN ISO 14001:2005 környezetirányítási rendszerrel, 2013. óta MSZ 28001:2008 (OHSAS 18001:2007) munkahelyi egészségvédelmi és biztonságirányítási rendszerrel, valamint 2014. óta MSZ ISO/IEC 27001:2014 információ biztonságirányítási rendszerrel, melyeket minden évben felülvizsgálunk.

Társaságunk szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara nyilvántartásán kívül az S-System Service Kft. szerepel a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara nyilvántartásában is valamint felvételre került az Alkotmányvédelmi Hivatal irányadó jegyzékére is. Az S-System Service Kft. 300 millió Ft/év és 100 millió Ft/káreseményre vonatkozó szakmai felelősségbiztosítással rendelkezik.

Mindezek hozzájárulnak az Önök jövőbeli igényeinek minőségi kiszolgálásához.

Amennyiben bemutatkozó anyagunk felkeltette érdeklődését, készek vagyunk egyedi kedvezményeket magában foglaló megállapodás elkészítésével megalapozni hosszú távú együttműködésünket. Bízom benne, hogy Ön is úgy érzi: érdemes áldozatot hozni családja nyugalmának és anyagi javainak, illetve vállalkozása tevékenységének védelme érdekében.

Amit nyújtani tudunk:a biztonság!
Amiért érdemes anyagi áldozatot hozni:a családja nyugalma, anyagi javainak és vállalkozása tevékenységének védelme!
Amire vállalkozunk és szerződünk:a felelősség terhének átvállalása partnereinktől!